Petzval József

Petzval József (1807-1891)

 Petzval József Miksa mérnök–matematikus, egyetemi tanár kutatásai az elméleti és gyakorlati fénytan területén jelentősek, találmányai pedig forradalmasították a fényképezést.

 Az első fényerős fotoobjektív tervezője. Kiváló mérnök és matematikus; az első, aki a matematikai analízis módszereivel felismeri a képhibák összefüggéseit és mesteri módon szerkeszti és variálja világszerte ismerté vált objektívjait. Nevéhez fűződik és működésével kezdődik a mai értelemben vett korszerű fényképezés.

 150 évvel ezelőtt, 1807. január 6-án született Szepesbélán. Iskoláit Késmárkon, Lőcsén és Kassán végezte. 1828-ban a pesti egyetem Mérnöki Intézetében, az Institutum Geometricumban mérnöki oklevelet szerzett, majd 1832-ben ugyanitt a bölcsészeti karon matematikából doktori szigorlatot tett. 1828-tól Pest város mérnöke, 1832-től egyetemi adjunktus, majd docens; végül 1835-től a felsőbb mennyiségtan rendes tanára. 30 éves korában a bécsi egyetem felső matematikai tanszékére nevezik ki rendes tanárnak s ettől kezdve 40 éven keresztül, nyugalomba vonulásáig tölti be ezt a helyet.

 Kiváló és sokoldalú mérnök: 1832-ben elkészíti Pest városának árvédelmi terveit, amit azonban szűklátókörű felettesei nem valósítanak meg. Kiváló és sokoldalú matematikus: a matematika elveit és tételeit a természet törvényeinek felismerésére alkalmazza. A matematikát nem öncélnak, hanem olyan eszköznek tekinti, melynek segítségével könnyebben tanulmányozhatja a természetet. Felfogásának megfelelően a matematikai formulákban rejlő szellemi hatalmat úgy irányítja és értelmezi, hogy a természet törvényeit a legegyszerűbb és az emberi felfogásnak legkönnyebben hozzáférhető elemekre bontja.

 Sokoldalú és élvezetes előadó. A tiszta matematikai tárgyú előadások mellett gondot fordít az alkalmazásukra is, és az általa különösen jelentősnek tartott témákról: a feszített húrok rezgéséről, a rugalmas testek egyensúlyáról és mozgásáról, a variációszámításról, a magasabb fokú egyenletek elméletéről, a fénytörésről, az égi mechanikáról, a hullámzás elméletéről, lőelméletről és ballisztikáról, a hangszerek matematikai elméletéről, az analitikai mechanikában pedig a statika, magasépítés és hídépítés válogatott fejezeteiből tart nagyszámú hallgatósága előtt nagysikerű előadásokat.

 Petzval világhírét azonban nem ezek a munkái, hanem az optika területére tett kirándulása hozta meg. Wollaston egytagú fotoobjektívját Chevalier ez időben (1839) javítja, de a gyenge fényerejű objektív alkalmazása hallatlan hosszú expozíciós időket tesz szükségessé s ennek megfelelően arcfényképezésnél a kapott arckép merevvé, csukott szeművé, valósággal élettelenné válik. A bécsi egyetem felfigyel a francia találmányra és Petzvalt bízza meg a feladat megoldásával.

 Petzval mérnök és matematikus, dolgozott teodolitokkal, ismeri a kor színvonalán a távcsövek elméletét és járatos a lencsék birodalmában. Megállapítja a nagyobb fényerő feltételeit: nagyobbítani kell a nyílást, hogy több fény érkezzen a rendszerbe és kisebbíteni kell a gyújtótávolságot, azaz a beérkező fényt kisebb képterületre kell koncentrálni. Ez úgy érhető el, hogy egy lencse helyett két vagy több lencsét alkalmaz. Már ismeri az akromatizmus feltételeit, felfedi analitikai úton a monokromatikus képhibák számát s ezek kiküszöbölésének feltételeit meghatározza. Objektívjában a változtatható szerkezeti elemek, a szabadságfokok számát nyolcnak veszi fel, ezek hét felületből és egy távolságból rendeződnek. Az első 1:3,6 fényerejű Petzval objektív 1840-ben készült el, fényereje 16-szor nagyobb, mint Chevalier objektívjáé. Egyetlen hiányossága a fennálló képmezőhajlás. Ez a zavar arra indította Petzvalt, hogy már valamilyen optikai rendszer előzetes tervezésénél is olyan közelítő kifejezést keressen, amely nem függ a görbületi sugaraktól, de mégis tájékoztatást nyújt a várható képmezőgörbületről. Igazolta, hogy valamely sík tárgy asztigmatizmustól mentes képének görbülete az egyes lencsék tűrőképessége és törésmutatója hányadosainak összegéből kapható meg. Az így meghatározott összeget róla Petzval-összegnek nevezték el. Petzval később több változatban közölte objektívját és e változatok között van olyan is, ahol a középső képmezőhajlás kiválóan korrigált. 1906-ban dr. Erményi, Petzval egyik életrajzírója Petzval házának padlásán „ragasztott dyalit”-nak nevezett objektívot talált, a Zeiss Művek megállapítása szerint ez volt a világ első anasztigmat objektívja.

 A bécsi Voigtländer cég, mely 1840-ben Petzval objektívjait készítette, később teljesen kisajátította Petzval munkásságának eredményeit. Az ipari kalózkodásnak ez a módszere annyira elkeserítette Petzvalt, hogy mindjobban visszavonult az optika területéről, a szerepléstől és nyilvánosságtól. Petzvalt is, mint sok más felfedezőt, tulajdonképpen csak halála után kezdték érdeme szerint értékelni s ma nincs a világon egyetlen optikai szakkönyv és tankönyv, melyben neve és munkásságának eredményei ne szerepelnének. A műszaki tudományok új ágában: az optotechnikában úttörő munkát végzett; a Petzval objektív az optikával foglalkozók körében fogalommá vált. Neve és munkássága új optikus generációk agyában és szívében él tovább.

 1891. szeptember 17-én halt meg Bécsben, 84 éves korában. Koporsója után nevének egy viselője sem haladt, csupán néhány volt tanítvány, egy-két régi barát és az egyetem képviselője követte azt. Temetésén magyar intézmények nem képviseltették magukat. A bécsi központi temetőben a történelmileg híres személyek parcellájában kapott díszsírhelyet. A bécsi egyetemen 1901-ben avatták fel márvány emlékművét, majd 1905-ben leplezték le síremlékét és ekkor Lueger, Bécs főpolgármestere így emlékezett meg róla: „…nagy ember volt és nagy tudós, aki fényt és dicsőséget hozott a bécsi egyetemre, Akadémiára, de magára Bécs városára is, hiszen Bécs tette meg a fényképezés világközpontjává. Bécs városa lerója háláját iránta, síremléket emel neki, utcát nevezett el róla. Pedig Petzval, aki Bécsben élte le életének 54 esztendejét, nem tudott, nem akart bécsivé lenni, Petzval hű maradt szülőhazájához, magyar maradt!” Majd így fejezte be beszédét Lueger: „…Ígérem önöknek, hogy ezt a sírt és síremléket örök időkre tiszteletben fogjuk tartani, mint annak a férfiúnak a sírhelyét, a Bécs városának tiszteletet szerzett és hazájának dicsőségét gazdagította.”

 Ekkor – halála után 14 évvel –, síremlékének leleplezésénél már a Magyar Tudományos Akadémia és Budapest székesfőváros is képviseltette magát. A hosszú idő utáni találkozás jelképes volt s akik ott voltak, elgondolkozhattak rajta; elgondolkozhattak azon, hogy az anyaföld áldása egy hosszú életen át ott volt felette, a tékozló anyáé, aki nagy fiának csak életet tudott adni, de sírt nem.

 A magyar fotóművész társadalom kívánságának teszünk eleget akkor, amikor azt javasoljuk az illetékeseknek, hogy mint a többi művészetek legjelesebbjeinek, a kiemelkedő eredményt elért fotóművészek számára is kitüntetést alapítsanak – amelyet hazánk nagy fiáról, Petzval Józsefről nevezzenek el.