Munkácsi Márton

 Munkácsi Márton később Martin Munkácsi (Kolozsvár, 1896. május 18. – New York, 1963. július 14.) világhírű magyar fotográfus.

Élete, munkássága

 A szülők, Mermelstein Márk és Grünwald Ida eredetileg Márk névre keresztelték az 1896. május 18-án született gyermeket. Mermelstein nevet a szobafestő apa később Munkácsira magyarosította. Márton csak alapfokú iskolákat végzett, de falta a könyveket. Családja 1911-ben költözött Budapestre, ahol kezdetben szobafestőnek tanult (1912). Tizenhét évesen már versei jelentek meg, ekkor figyeltek fel tehetségére. Majd az Est és más lapok tudósítója lett, 1913 és 1917 között különféle sporteseményekről küld beszámolókat, és tudósításainak illusztrálása véget vett először fényképezőgépet a kezébe.

Budapest:

 1918-ban egy nem túl sikeresen működő portréfotó műtermet nyitott. Külső munkatársként is első állandó munkahelynek a Színházi Élet című szakmai hetilap tekinthető, ahol közel tíz éven keresztül dolgozott, és nem csak újságíróként, hanem egyben szerkesztői, és fotóriporteri feladatokat is ellátott, hatalmas munkabírásának köszönhetően. Az Incze Sándor és Harsányi Zsolt – földijei – szerkesztette egyre nevezetesebb színházi újság számára eleinte futball-riportokat készített. Incze felismerve Munkácsi kvalitásait egyre több, és egyre szélesebb körű feladatokkal bízta meg. Később, amikor Munkácsi már mint keresett amerikai fotóriporterként vált híressé, büszkén emlegette a jó amerikai kapcsolatokkal is rendelkező Incze, hogy a Színházi Élet “alma mater”-éből repült csillaga az ég felé. Incze gondoskodott, hogy a legjobb mesterek közelébe kerülve tanulja meg a szakma fortélyait, mint például Strelinsky, Gyenes János, Willinger László a lapnál dolgozó nagymesterek hatottak fényképezni tudására, de jó barátságot tartott fent, az ugyancsak a lapnál dolgozó Mayor Henrik karikaturistával is, aki a képalakítás, képkivágás, a kompozíció kialakítása terén nyújtott nagy segítséget Munkácsi számára. Munkácsi fotográfiai munkásságának egyik nagy erőssége éppen a szigorú, zárt akkor divatos bauhausi stílusú kompozíciós elvek megjelenítése, a kitűnő fény-árnyék hatások alkalmazásával, a kép mondanivalójával alkotott harmónia, diszharmónia megfeleltetésével.

 Tudatos hajósnak a szél is segít mondják. Munkácsi hirtelen felívelő karrierjét, és ismertségét egy véletlenül elkészített fotójának köszönhette. 1923-ban egy futballmérkőzésről tért vissza a szerkesztőségbe, amikor a villamoson összeszólalkozó katonatiszt és egy idősebb férfi érdekesnek tűnő haragját rögzítette utolsó, még a gépben maradt filmjére. Majd visszaérkezvén a szerkesztőségbe, leadta az anyagot, és többnapos kiküldetését elkezdve, azonnal vidékre utazott. Mikor visszatért, akkor már a villamoson készült korábbi képe bírák előtt volt. Az idősebb férfit azzal vádolták, megölte a katonatisztet, de Munkácsi fényképe bebizonyította az önvédelem tényét. A fotó igazi szenzációt keltett, Munkácsi egy csapásra híressé vált, és alig egy évre rá, már keresett fényképésze lett a pesti sajtóknak. Dolgozott Az Estnek, a Pesti Naplónak, a Délibábnak, a Tolnai Világlapjának, a Ma Estének és más képes újságoknak. Képes beszámolói igen beszédesen árulkodtak arról a témáról, amelyet adott esetben kiválasztott, vagy szerkesztői kijelöltek számára. Lényegre törő képszerkesztéseivel többnyire a mondanivalóra irányította a szemlélődő figyelmét. Gyakorta fényképezte az “átlag embert”, a kisembert. Cselédek vasárnapja, cipőpucoló kisfiúk a pesti utcán, a villamosküllőn lógó potyázókat, az un. “tujázókat”, a Duna-parti kirakodómunkásokat, kubikosokat, az építkezésen dolgozó erdélyi menekülteket, a Deák téren várakozó, és szénhordókocsijukon pihenő, munkára várókat, koldusokat, és gazdag mágnásokat. Szociálisan érzékeny kamerája előtt, feltűnt az akkori Budapest valamennyi szereplője, olyan tálalásban, amelytől minden néző sajátjaként szemlélhette a körülötte élőket. Talán ez a képi nyelv volt az a titok, amely kapcsán Munkácsi karrierje oly gyorsan felfelé ívelt.

 Első házassága rövid életű volt egy budapesti ismert operettprimadonnával. Második házasságát viszont épp ebben az időben kötötte, 1926-ban, amely házasságból megszületett Alice nevű kislánya, aki korán, tizenkét éves korában leukémiában hunyt el, később született gyermeke Joan sokat tett apja halála után, a neves fotóművész emlékének megőrzése, és ápolása terén. Számos későbbi könyv szerkesztője, szakértője volt, sőt önéletrajzi könyvében emlékezik meg édesapjáról.

Németország:

 Alapító tagja lett a Budapesti Fényképész Ipartestület Fotóriporter Szakosztályának, 1927-ben. Majd 1927 végén Munkácsi Berlinbe utazott, miután egyik szerkesztőjével hevesen összeszólalkozott anyagi természetű kérdésben. Berlinben egyenesen az Ullstein kiadóhoz fordult, amely akkor Európa egyik legnagyobb könyv-, képesfolyóirat-, és napilapkiadója volt. Ott kezdetben három éves szerződést kapott, német viszonyok között is megbecsült fizetéssel. Berlinben kiemelkedő képek egész sorát állította elő, amelyek számos Ullstein-kiadványban jelentek meg, mint például a Koralle-ban, a Die Woche-ban, a Die Dame című női magazinban, vagy a Berliner Illustrierte Zeitung-ban, amely abban az időben, heti kétmilliós példányszámával Európa, de talán a világ legjobb képeslapja volt, mindaddig, ameddig vetélytársa, a Münchener Illustrierte meg nem jelent, amelyben eleinte szintén publikált Munkácsi.

 Németországban 1931-1933 között számos jelentős fontos fotós évkönyv is közölte a képeit (Das Deutsche Lichtbild, Photographie, Modern Photography). Az Ullstein megbízásából keresztül-kasul utazta a világot, járt Libériában és Tanganyikában, sőt a Zeppelin léghajón Rio de Janeiróba is eljutott, de küldött képriportokat Törökországból épp úgy mint az Amerikai Egyesült Államokból is. Hitler hatalomra kerülése után nem érezte biztonságban magát Németországban, annak ellenére is, hogy egyelőre nem érintették az elsősorban a filmes világ átalakítását célzó megkülönböztetett intézkedések őt személy szerint.

Amerika:

 Az Ullstein ismét kiküldte őt Amerikába, hogy készítsen képriportokat. Egy ízben lefényképezte Randolph Hearst-öt mesés kaliforniai kastélyában, majd küldött képes beszámolót egy cowboy lovasbemutatóról, és még számos érdekes képet készített Berlin számára. Képei felkeltették a Harper’s Bazaar című amerikai képeslap új szerkesztőjének, Carmel Show-nak a figyelmét is, aki rövidesen szerződést kínált a magyar fényképésznek. Berlini helyzetét bizonytalannak látva, élt a lehetőséggel Munkácsi, és 1934. májusában végleg elhagyta Németországot.

 Amerikában elsősorban divatfotói alapozták meg hírét. A modelleket – talán elsőként – kivitte a műteremből és természetes környezetben fényképezte őket, tágas limuzinok, égbenyúló toronyházak közegében. A jól fizető Harper’s Bazaar szerződését, a még jobban jövedelmező reklám-megbízások követték. Gazdag és híres lett. Az 1940-es években érte el pályája csúcsát, amikor a Ladie’s Home Journal-tól havi 4000 dolláros szerződést kapott, hogy családokat fényképezzen, a “Hogyan él Amerika” című sorozat számára. Az egyszerű emberektől, valamint a nyomorgó néger családoktól, az elnöki hivatal várományos famíliáig terjedő cikksorozat afféle igazi és Munkácsi felfogásához közelálló fotópublicisztikai széria volt, és talán jobban kedvelte, mint a Life, vagy a Look kissé – ehhez képest egyoldalúbb – fotóriportjait. Marlene Dietrich, Katharine Hepburn, Louis Armstrong, Fred Astaire és sok más akkori sztár állt kamerája előtt, megteremtve az ún. sztárportré műfaját. 1943-ban egy komoly szívroham után abba kellett hagynia a munkát, és ekkor úgy döntött, hogy ismét az írásnak szenteli az életét. 1943-1945 között Fools Apprentica című önéletrajzi regényén dolgozott. Később filmezéssel is megpróbálkozott, és különböző nem túl sikeres üzleti vállalkozásokba kezdett. Például egy évig dolgozott Hansel and Grete című bábfilmjén, majd saját vállalkozásban elkészítette a Bob függetlenségi nyilatkozata című filmjét, amely szerény sikert, és nem túl sok bevételt eredményezett.

 Fénykorában remekül élt és bőkezűen költekezett. Nem sokat takarított meg a nehezebb napokra. Ismét fotóriportokból kezdett élni. Ám a vég drámaian következett be. Az East River kis szigetén, egy labdarúgó pályán – épp egy New York-i magyarok és a New York-i ukrán csapat mérkőzése közben – újabb szívrohamot kapott. Kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni.

Ismertsége:

 Itthon a harmincas években foglalkoztatott és kedvelt, kitűnő fotóművészként tartották számon. Amerikai sikereiről a Színházi Élet című képes hetilap rendszeresen beszámolt, amíg azt megtehette, a lap 1939-es betiltásáig. Azt követően, lévén hogy a világháború során Amerika és Magyarország ellentétes oldalon állt, az amerikai tudósítások nem kerültek az érdeklődés homlokterébe. A háború után kialakuló szovjet-éra sem kedvezett az emigrációba került, és maradt magyar emberek sorsa megismerésének, jobbára magyar származású amerikai művészként titulálták számos, neves honfitársunkkal egyetemben egyezményesen a lexikonok. Generációk nőttek fel úgy, hogy Munkácsi művészi tevékenységét nem, vagy csak alig ismerhették meg. Magyar kiadásban – a hazai munkásságát is felölelő művészeti album nem jelent meg. Újra felfedezése, helyén történő hazai értékelése igazából még várat magára, miközben a világ legnagyobb fotóművészei szellemi elődjüknek tekintik Munkácsi munkásságát. Henri-Cartier Bresson, a világhírű francia fotóművész nyilatkozata szerint, a fényképész pályát éppen Munkácsi egyik Libériában készült afrikai gyerekeket ábrázoló képe miatt választotta. Edvard Steichen, Ansel Adams a két neves amerikai fotóművész külön-külön is hitet tett Munkácsi mellett akkor, amikor életrajzunkban kiemelték, hogy mindkét nagy fotóművész kezdeti munkásságára hatott Munkácsi vizuális szemlélete. 1990 után változott Munkácsi hazai megítélése, amelyet méltán mutat, hogy a Magyar Fotóriporterek Társasága Munkácsi Márton díjat alapított 1995-ben, amelyet évente a Sajtófotó pályázaton ítél oda a zsűri.

Fontosabb képei, művei:

• Finis (1924)

• Vigyázzunk a gyerekekre (fotómontázs, 1926)

• Levesosztás (1926)

• Sokorópátkai Szabó István karikatúra fényképe (1927)

• Pesti potyázók (képriportsorozat, 1927)

• Eső Szicíliában (1929)

• Gyerekek egy nyári táborban, madártávlatból (1930)

• Strand (1930)

• Cigarettavég (1931)

• Tréfa a reggelihez (1933)

• Fürdőruha (1935)

• New York World’s Fair (1938)